I.

A nevem Gorogon. Ember vagyok. Egy pusztító háború után harminc évvel később írom le a történetet. Akkor az elején kezdem.

Véres csata dúlt, már 666. esztendeje. Ez a Világ Harmadik Háborúja. Az emberek és a törpék szövetsége küzdött a koboldok és az óriások ellen. Már nem él senki, aki tudná miért tört ki a háború. Most azonban már nem is a kezdet érdekli az embereket, hanem az, hogy mikor lesz vége. Az elmúlt pár évben elő került egy ősi jóslat melyben az áll, hogy lesz egy ifjú, akinek nagyobb lesz a hatalma, mint, a világ összes harcosának együtt, és ez az ifjú véget vet a háborúnak.

A tizenhatodik születésnapom sorsdöntő volt számomra. Édesanyám, Lanaya azt mondta:

Anyám magas, vidám, fiatal nő volt, szőke haját és barna szemét bárki megirigyelhette volna: egyszóval nagyon szép volt.

-Fiam már eléggé érett vagy ahhoz, hogy elmondjam: mágus vagy.

-Én? Mágus? -hüledeztem- Anya, kérlek, ne bolondozz!

-Nem szoktam bolondozni, te mágus vagy, mint az apád.

-Az apám?

-Igen, az apád.

-Hiszen sosem meséltél apáról –szóltam- annyit, mondtál, hogy tizenöt éve elment a háborúba.

-Elment, de nem, mint harcos, hanem mint mágus- mondta anyám-.

-Még mindig nem tudom felfogni; én, mint mágus?

-Igen, te, mint mágus.

-Egyszerűen nem bírom elhinni, hiszen azt hallottam, hogy a mágusoknak már csecsemőkorukban megmutatkozik az erejük.

-Megmutatkozott -felelte anya gépiesen-, egyszer öt éves korodban leestél a lépcsőről, tíz métert zuhantál, semmi bajod nem lett.

Napoknak kellett eltelniük mikor tudatosult bennem, hogy anya nem viccel. 

Egy kis házban éltünk. Egy tenyérnyi kis búzaföldünk volt.

Szerencsére a falunkban, nem igen látszottak a háború jelei. De mi mégis tudtuk, hogy alig pár mérföldre tőlünk minden másodpercben egy élettelen test hull a földre, és vére pirosra festi a földet.

A szomszédságunkban éltek Dearcon-ék, egy fiatal házaspár. Ők sokszor jártak át hozzánk, együtt kártyáztunk és vacsoráztunk. Az egyik ilyen alkalommal Crimai azt mondta:

-Gorog hoztam neked valamit-és egy poros bőrkötésű könyvet nyomott a kezembe-

Crimai egy középmagas, fekete hajú, mély hangú férfi volt.

-Legalább letakaríthattad, volna-, bökte oldalba a felesége, Darze-

Mind a négyen nevettünk.

Darze magasabb volt férjénél, és ő aranyszőke volt.

A könyvet letettem a sarokba. El is feledkeztem róla.

Már éjfél is elmúlt mikor Dearcon-ék elmentek. Ilyen jól még sosem éreztük magunkat.

Mikor már összepakoltunk és elmosogattunk, lefeküdtem és egyből el is nyomott az álom. Egy  sast… és egy nagy villanást láttam…

Felébredtem, már reggel volt.

A házunknak két emelete volt: lent a konyha és anyám szobája, fent az én szobám.

Lentről éreztem a friss kenyér illatát, gyorsan felöltöztem és rohantam le.

Imádtam a friss kenyeret.

-Szia, anya -köszöntem

-Szia, fiam.

Már meg volt terítve. Leültem és megláttam a Crimai-tól kapott könyvet. Oda mentem a könyvhöz. A címe ez volt: Mágusoknak mágusokról. Érdekesnek találtam letöröltem, és kinyitottam. Az első lap a tartalom volt:

1. Varázslatok

2. Híres mágusok

3. Mágus szintek

4. Mágikus ágak

Tovább lapoztam, az agyagszínű lapokon valamiféle ősi írás volt. Nem értettem. Úgyhogy visszatettem a sarokba.

Másnap délután megkérdeztem anyámat, hogy mit tud a mágiáról.

-Anya kérlek, meséld el azt, amit tudsz a mágiáról.

-Nem tudok én sok mindent, csak amit apád elmondott: de azt elmesélem. Az ifjú mágusok a tanítvány szintén kezdik, majd ha megtanulták a hét alapvarázslatot, akkor mesterek lesznek, és ha valami csodás, rendkívüli tettet visznek véghez akkor bölcsek, lesznek.

-Mi a hét alapvarázslat? -kérdeztem

-Mindenkinek más.

-Mesélnél a híres mágusokról?

-Csak kettőt ismerek az egyik Bölcs Undigni. Ő győzte le a valaha él legnagyobb sárkányt. A másik Bölcs Gryan mágustanító.

-És mik azok a mágikus ágak?

-Hát vannak a mágusok, az alkimisták, a druidák és a sámánok. Ha akarod, még mesélek róluk, de most mennem kell.

-Rendben, köszönöm

Most már tudtam valamit, de még mindig nem értettem a könyvben miért tudtam elolvasni a tartalmat, és miért nem tudtam a fejezeteket.

Újra megnéztem a könyvet és… az ősi írás helyette érthető szöveg jelent meg. A Varázslatok című fejezetet már el is kezdtem olvasni.

Egy mágus addig tanítvány ameddig nem tudja a hét alapvarázslatát. Ez mindenkinél más: az első hat valamiféle természeti erő: víz, tűz, levegő, föld, jég és fény. A hetedik egy ún. transzformációs varázslat: ami szintén mindenkinél más: valaki rókává, valaki kecskévé tud átváltozni, körülbelül kétszáz féle állattá lehet átváltozni.

Nem tudtam befejezni, mert robbanást hallottam. Lerohantam a konyhába, anyám nem volt ott. Kiáltozni kezdtem:

-ANYA!!!

Nem válaszolt. Ekkor az előzőnél erősebb hangot hallottam.

-ANYA!!!

Anyám berohant az ajtón.

-Gyorsan menj le a pincébe! -mondta-, Siess!

-És te? Mi van odakint? - kérdeztem

-Csak menj, mindjárt megyek én is és elmondom.

Lementem. A pincénkben legalább öt éve senki nem járt. Dohos volt, pókhálók lógtak minden sarokban. Meglepődtem a pince közepén egy asztal és két szék volt. Nem tudtam, hogy miért van a pincénkben a sok régi, koszos holmi között egy új, tiszta asztal. Eltelt tíz perc anyám nem jött, aggódni kezdtem, mi tarthat eddig, kérdeztem magamtól. Aztán belépett anya, haja kócos volt, pulóvere kiszakadt. Leült az egyik székre, kifújta magát, és azt mondta:

-A koboldok… a koboldok elfoglalták… a falut…

-Mi?

-Elfoglalták a falut. A robbanás, amiket hallottál… felrobbantották a házakat... Dearcon-éknak sikerült kimenekülni. Most meg láthatatlanná tettem a házunkat.

-Te? Láthatatlanná? Hogyan?

-Gor, már elkellet, volna mondanom, hogy druida vagyok. Képes vagyok láthatatlanná tenni dolgokat.

Jobban meglepődtem, mint mikor anyám megmondta, hogy mágus vagyok.

-Délután azért kellett elmennem… ez az asztal egy Magtab, vagyis varázsasztal. Ha háromszor rákoppintunk, akkor tele lesz étellel. Most itt kell lennünk, mert nem sikerült jól a láthatatlansági bűbáj, megláttak az ablakból… csak a pince bejáratát tudtam eltüntetni. A varázsasztalt délután kaptam Dearcon-éktól, azért kellett elmennem. Ők már valahonnan tudták, hogy hamarosan megtámadnak minket.

Szünetet tartott, kifújta magát.

-Miért nem mondtad, hogy druida vagy? - kérdeztem

-Annyiszor el akartam…

-Meddig kell itt maradnunk?

-Nem tudom. Ételre nem lesz gondunk, hoztam két hálózsákot és egy poloskát.

-Poloskát?

-Igen, poloskát, kiküldhetjük, hogy tájékoztasson a kinti eseményekről.

-Mit akarhatnak a koboldok?

-Szerintem semmit, csak szórakoznak, valamelyik részeges banda lehet, mert nem voltak sokan. De azért veszélyesek lehetnek.

-De ha druida, vagy akkor győzd el őket!

-Nincs annyi erőm maximum kettőt vagy hármat, bírnék legyőzni.

-Dearcon-ék vajon honnan tudták, hogy megtámadnak minket?

-Azt nem tudom, nem mondták.

Próbáltam összegezni: anyám druida, én mágus, a koboldok megtámadnak…

-Gyere, vacsorázzunk, mit kérsz?

-Nem vagyok éhes.

Pedig nagyon éhes voltam, csak valamiért azt mondtam, nem vagyok az.

-Olyan nincs, enni kell. Egy kis köles pelyhet?

-Na, jó

Anya rákoppintott az asztalra ott termett egy tál köles pehely, egy üveg tej, és egy nagy csoki torta.

Fél perc alatt befaltam a pelyhet, utána ettem egy szelet csoki tortát.

-Tegyük el magunkat holnapra! - mondta anyám-

-Rendben, viszlát holnap!

Nagyon sokára tudtam elaludni, szerintem volt már hajnali négy is mire sikerült. Nyolckor ébredtem, addigra anya már tele varázsolta a Magtab-ot. Volt rajta kávé, tej, kenyér, méz, vaj, lekvár és még kitudja hány finomág.

-Jó reggelt! - mondta anya

-Jó reggelt, anya!

-Egyél valamit, én már reggeliztem

-Anya, este sokat gondolkoztam, és úgy döntöttem elmegyek.

-Hova?

-Tanulni, szeretném kitanulni a hét alapvarázslatot.

-Nem mész te sehova, itt biztonságban vagy, ha a háborúnak vége elmehetsz.

-Nem, én most megyek, szeretnék harcolni.

-Ha nem tudlak tartóztatni, akkor legalább adok egy tanácsot, hogy kihez menj. Ő a legjobb tanító, a neve: Bölcs Gryan, már említettem.  

-Hol lakik?

-A Keleti-erdőségben, adok egy térképet, hogy oda találj.

És egy térképet adott, amely olyan színű volt, mint a Mágusoknak mágusokról című könyv lapjai.

-Köszönöm

-Sok szerencsét, fiam! Remélem sikerrel, jársz.

-Szia, anya vigyázz magadra!

-Te is! Vigyél magaddal egy kis ételt, tessék- és négy szendvicset és egy üveg tejet adott a kezembe.

-Köszönöm

Két puszit nyomtam anya arcára, aki sírt, én is könnyeztem.

-Láthatatlanná teszlek, de nem fog sokáig tartani, körülbelül tizenöt percig, úgyhogy sietned kell.

-Megjegyeztem, szia.

-Szia!

Akkor anyám egy zöld fényt idézett meg a jobb kezével, hozzá érintette a ruhámhoz és én eltűntem.

II.

Halkan kinyitottam a pinceajtót. A konyha romokban volt, az asztal kettétört, a székek szanaszét hevertek. A Mágia még mindig ott volt a sarokban felkaptam gyorsan felrohantam a szobámba, levettem a hátizsákomat, bele tettem a könyvet, és bele szórtam az anyámtól kapott ennivalót, és bele dobtam egy sátrat is, amit a születésnapomra kaptam. Még 10 percem lehetett. A bejárati ajtót óvatosan kinyitottam, az utcán furcsa látvány fogadott, minden házrom előtt két-három kobold állt.

A koboldok nagyon alacsony lények voltak zöld volt a bőrük, és kék a szemük.

Az kiléptem a házból és elkezdtem futni, magam sem tudtam hova. Minél gyorsabban el akartam hagyni a falut. Eszembe jutott az erdő, amely alig néhány méterre volt a falutól. Még jobban futottam éreztem, már nem tarthat sokáig a varázslat. Éppen az erdő szélén voltam mikor furcsa bizsergést éreztem, lenéztem és megláttam a cipőmet, tudtam a varázs véget ért.

Nagyon elfáradtam, leültem egy farönkre. Elő vettem egy szendvicset, és enni kezdtem. Fél óráig ültem, aztán elkezdtem azon gondolkozni, hogyan is tovább. Megnéztem a térképet, a Keleti-erdőség nem volt olyan messze, mint gondoltam, három-négy nap lehetett gyalog.

Dél volt. Felvertem a sátrat. Úgy döntöttem még itt éjszakázom, és holnap indulok el. Délutánra minden ételem elfogyott, ezért valami ennivaló után kellett néznem. Találtam egy szamóca bokrot, tele szettem a hátizsákom és visszaindultam a sátramhoz. Mikor sötétedett tüzet raktam, a tűz fényénél nézegettem a térképet, de nem igazán tudtam koncentrálni, anyám járt a fejemben. Vajon jól van? Elálmosodtam. Eloltottam a tüzet, bebújtam a sátorba, el is aludtam.

Másnap reggel, megettem a maradék szamócámat, és elterveztem az útvonalat.

Ha átvágok a Sötét-mocsáron, akkor legalább fél napot, nyerhetek -gondolkoztam.

Hát el is indultam. Úgy döntöttem ötóránként megpihenek. A második ilyen pihenés alkalmával hallottam, hogy valaki van a hátam mögött. Hátra néztem, egy törp volt.

A törpék magasabbak voltak a koboldoknál, de az emberek magasságát nem érték el.

A törpe fele olyan magas volt, mint én, nagy vörös szakálla volt és barna szeme.

-Üdvözlöm, fiatalúr- szólt a törp -a nevem Oren.

-Jó napot! - mondtam - Engem Gorogon-nak hívnak!

-Meghívhatom magunkhoz? A feleségem palacsintát készít.

-Köszönöm, talán majd máskor. Minél hamarabb el kell jutnom a Keleti-erdőségbe.

-Pár perce, csak van.

-Na jó! De tényleg nem érek rá sokáig.

-Miért tart a Keleti-erdőségbe, ha szabad kérdeznem?

-Bölcs Gryan-höz megyek, ismeri?

-Még csak nem is hallottam róla!

-Azt mondják a legjobb mágus-tanító.

-Tán maga mágus?

-Igen, az vagyok

-Én meg alkimista vagyok!

-Aranyat tud készíteni?

A törpe halkan nevetett.

-Aranyat? Nem, az alkimista nem azt jelenti, hogy bármiből képes aranyat csinálni, hanem hogy minden fémből képes nagyon erős fegyvert készíteni.

-Értem.

-Na, induljunk, mert a feleségem leharapja a fejünket!

Rám nézett és mosolyogni kezdtünk. Elindultunk.

-Nem lakom ám messze, csak egy tíz perces út.

-Maga, hogy-hogy nem ment a csatába?

-Mentem, csak azt a feladatok kaptuk, mi alkimisták, hogy kifejlesszük a legerősebb fegyvert.

-És sikerült?

-Nem.

Lassan elértük a házat, ez volt a legcsodálatosabb ház, amit valaha láttam.

-Szép ugye- kérdezte Oren a házra mutatva-

-Nagyon szép

-Tűz gyémántból készült a külső burka, a belső része, pedig ködkőből. -magyarázta- a tűz gyémánt százötvenszer olyan erős mint a rendes gyémánt, és még a sárkány tüzet is kibírja, a ködkő pedig harminc százalékban képes láthatatlanná tenni ami a házban van, szóval ha akarom eltudom tüntetni amit akarok.

A ház tűzpiros és kupolás tetejű volt.

-De most már tényleg menjünk, mert, kihűl a palacsinta, és hidegen nem szeretem.

A ház belülről még érdekesebb volt, mint kívülről. A falakat egyszer láttam egyszer nem.

-Hello, kedvesem - mondta törp-

-Mi tartott eddig? Azt mondtam délben eszünk, nem azt, hogy dél után harminc perccel. - jött ki az egyik helyiségből egy feldúlt törp.

-Ne haragudj! Hoztam valakit!

-Kit?

-A nevem Gorogon - mondtam.

-Üdvözlöm nálunk az én nevem Anil.

-Meghívtam ebédre, ugye nem baj? - mondta Oren

-Nem, de akkor lássunk neki, mert tényleg kihűl, és te úgy nem szereted!

A ház roppant alacsony volt, örültem, hogy nem fejeltem le a lámpákat.

Az ebéd nagyon finom volt. Túrós, kakaós és lekváros palacsintát ettünk gyümölcslevessel.

-Köszönöm finom volt az ebéd, de most már mennem kell, mert sietek

-Hová sietsz fiam - kérdezte Anil-

-A Keleti-erdőségbe, Bölcs Gryan-höz

-Akkor jó utat - mondta Anil

-Még ne siess, kérlek! Mutatni szeretnék valamit! -szólt Oren- Gyere!

Azzal egy szobába vezetett, ami tele volt kardokkal, bárdokkal és tőrökkel.

-Nézd ez a legjobb művem- és egy csodálatos tőrt mutatott- a markolata sárkánykőből, van, a pengéje, pedig a Világ három legerősebb fémének ötvözetéből. De nem a legjobb fegyver. Szeretném neked adni.

-Nem fogadhatom el!

-Ne vitatkozz, neked adom és kész

-De hát miért?

-Mert, te még hasznát veheted az utadon, de nekem csak itt porosodik és semmi haszna. Van egy képessége, ez a kard olyan erős, mint a használója.

-Nagyon köszönöm, remélem, tudom majd használni. És most már tényleg sietek! Viszont látásra, köszönök mindent!

-Viszlát!- mondta Oren

-Szervusz Gorogon - köszönt el Anil -remélem, még találkozunk

-Én is - szóltam és kiléptem az ajtón

A fegyvert eltettem a hátizsákomba. Tudtam, hogy most Törp-földön vagyok. Megnéztem a térképet. Innen már csak pár méter a Sötét-mocsár. Az erdőben zöld fák, szép bokrok és színes virágok voltak. Azonban egyszerre a fák fekete és szürke színt vettek fel, virágoknak nyomuk se volt. Most léptem be a Sötét-mocsárba. A legveszélyesebb helynek mondták. Pedig elsőre nem tűnt annak. Már legalább három órája mentem, amikor megláttam az út kellős közepén egy hatalmas, feketés barna pikkelyű krokodilt. Éppen aludt. Megpróbáltam elosonni mellette, de véletlenül ráléptem a farkára. A krokodil felébredt, kitátotta óriási száját -amelyből iszonyú bűz áradt- rám nézett. És legnagyobb csodálkozásomra megszólalt emberi nyelven.

-Hova indulsz? És miért zavarod a pihenésem? Szerencséd van ma jó kedvemben, vagyok, ha kitalálod a találós kérdésemet, akkor tovább mehetsz és semmi bajod nem lesz, viszont ha nem találod ki, akkor felfallak!

-Rendben, had halljam!

-Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el

-Figyelek, kezdheted

-Ez egy kis történet, a daimonosz-i jósdáról, akkor kezdem! A jósdában három isten ül: az Igazság, a Hazugság és a Bölcsesség. Az Igazság mindig igazat mond, a Hazugság mindig hazudik, a Bölcsesség olykor igazat mond, olykor hazudik. Egy nap ellátogatott hozzájuk egy filozófus. Az istenek egymás mellett ültek, és a filozófus szerette volna megtudni, milyen sorrendben. Ezért a következő kérdéseket tette fel nekik:
A bal oldalit kérdezte: "Ki ül melletted?". A válasz ez volt: "Az Igazság"
A középsőt kérdezte: "Te ki vagy?". A válasz ez volt: "A Bölcsesség."
A jobb oldalit kérdezte: "Ki ül melletted?". A válasz ez volt: "A Hazugság."
Milyen sorrendben ülhettek az istenek?

Gondolkodtam. Nem jutott eszembe semmi. Úgy gondoltam, hogy tippelek, s lesz, ami lesz.

-Tudom a megoldást -mondtam bátran- Bölcsesség, Hazugság, Igazság

-Igen, ez a megoldás, ígéretemhez híven tovább engedlek! - mondta a krokodil

Tovább indultam, ekkor a krokodil beleharapott a ruhámba. Én gyorsan elő rántottam a tőrt és levágtam a krokodil fejét. A krokodil élettelen teste eltűnt, és a helyén egy apró réz gömb jelent meg, gyorsan felkaptam, beraktam a zsebembe, és tovább mentem.

Még szerencse, hogy nem a lábamba harapott- így morfondíroztam- mentem tovább. Alig léptem néhányat, és az előzőnél nagyobb krokodil hevert az út közepén. E mellett is megpróbáltam elosonni, de ez is felébredt.

-Ember! Hát te hogy kerülsz ide az öcsémen, még senki sem jutott túl!

-Az öcséd halott, az-az alattomos dög adott egy feladványt, kitaláltam és utána megtámadott.

-Ha ilyen okos vagy akkor én is adok egy feladványt!

-Számítottam rá! Hallgatom! -mondtam

-Az én bátyám most 400 éves. Kétszer annyi idős, mint amennyi én voltam akkor, amikor a bátyám annyi idős volt, mint, én most. Hány éves vagyok?

Öt perc után rávágtam:

-300 éves vagy!

-Helyes a válasz! Tovább mehetsz!

-Tovább is megyek, de már nem bízom bennetek! -kiáltottam és levágtam a krokodil fejét, a krokodil teste eltűnt helyén egy ezüst gömb jelent meg. Ezt is betettem a zsebembe az előző mellé.

A krokodil azt mondta a feladványban, hogy a „bátyám”. Ebből arra következtettem, hogy lesz még egy krokodil, aki az utamba fog állni. 

Így is volt. Már láttam a Sötét-mocsárból kifelé vezető utat. És megláttam az előzőeknél sokkal nagyobb krokodilt.

-Ember! Hát te hogy kerülsz ide? A fivéreimen még senki nem jutott túl.

-A testvéreid halottak! És most te is csatlakozol hozzájuk! - előrántottam a fegyvert és levágtam a fejét.

Ennek is eltűnt a teste és a helyén egy fénylő, apró arany gömb jelent meg.

Talán már nem lesz több veszély-, gondolkoztam. Mentem tovább öt perces út után már ismét világos, napfényes réten álltam. Végre elértem a Keleti-erdőséget.

III.

A Keleti-erdőség nagyon csodálatos hely volt, egy hatalmas erdőség, amely a kontinensen, élő emberek bölcsője. Bár a terület nagy része elégett vagy megsemmisült az Első Háború alatt azonban az óriási fák és a buja tisztások újra kinőttek. A törpök által állandóan erős felügyelet alatt tartott Keleti-erdőség békés hely maradt a háborúban. Több farm létesült a termékeny földeken, a helyőrségi őrtornyok, pedig éberen figyeltek minden mérföldön, sikeresen távol tartva az erdőtől a koboldok és óriások tomboló erőit. Keleti-erdőség legnagyobb részt, jólétet és nyugalmat sugároz. Most már csak meg kellett keresnem Gryan házát. Elindultam az úton. Már fél napja mentem, amikor egy kis házat láttam az út mellett, bekopogtam.

-Jó napot! Van itt valaki? - kérdeztem

Nem válaszolt senki. Beléptem, a kisház szinte teljesen üres volt. Egyedül egy kis asztal volt a ház közepén, és egy szekrény. Aztán egyszer csak lépteket hallottam kintről. Kinéztem a házból, és egy furcsa embert láttam közeledni.

Körülbelül egy fejjel voltam alacsonyabb nála, bokáig érő méregzöld palástban volt, és kék kalapban. .

-Jó napot! A nevem Gorogon!

-Üdvözlöm, mit parancsol?

-Semmit nem parancsolok…

-Akkor ne tartson fel, sok a dolgom!

-Csak azt szeretném kérdezni, hol lakik Bölcs Gryan?

-Kérdezni csak vásárlóknak szabad! De már 25 éve egy se volt!

-Vásárlóknak?

-Igen, én vagyok Ed Ream, a híres sámán, aki már nem olyan híres, mint volt. Most már csak ez a kis boltom van.

-És mit árul?

-Természetesen, bájitalokat, mérgeket és más varázsitalokat

-Nem tehetne most az egyszer kivételt, és aki nem vásárol annak is, válaszolna a kérdésére?

-Na jó, most az egyszer! Szóval mi a kérdés?

-Hol lakik Bölcs Gryan?

-Menj egyenesen az úton, és a Tízezer éves fa mellett, ballra ott lesz egy ház a fán

-Köszönöm, cserébe vásárolok valamit

Erre a sámán olyan boldog lett, berohant a házba és beült a kis asztal mögé, és nagy komolyan kérdezte:

-Mit kér?

-Nem tudom mi a kínálat

-Van átváltoztató-italom, szárny-italom, és…

-A szárny-ital jó lesz, -szóltam közbe- habár nem tudom mire jó!

-Szárnyakat növeszt, annak, aki megissza!

-Akkor jó, még hasznát vehetem!

-Az ára, pedig 7 és fél arany-pénz.

Ki fizettem.

Összesen 10 arany-pénzt vittem magammal az útra.

-Akkor, viszlát – búcsúztam.

-Szervusz!

Most tudtam, hogy hol lakik Gryan, úgyhogy elindultam arra amerre a sámán mondta. A Tízezer éves fa egy óriási tölgyfa volt, a Világ legnagyobb csodái, közé tartozik. A sámán tanácsára itt ballra mentem tovább. És már meg is láttam a házat a fa tetején. Láttam egy létrát, úgyhogy felmentem. A ház sokkal magasabban volt, mint lentről látszott –gondoltam ez egy védőmágia- bekopogtam a kis akácfa ajtón.

-Jó napot!

Ajtót nyitottak. Egy fiatal, magas, szemüveges ember lépett elő.

-Üdvözlöm! – szólt

-Jó napot!- ismételtem- a nevem Gorogon. Azért jöttem, hogy tanítson meg mindenre, amit csak tud

-Mindenre? Az, nagyon sokáig tartana –nevetett- de az alapokra megtanítom, azt vállalom. Menj csak be, és ülj le.

Bementem a házba. Leültem. Aztán bejött Gryan is, ő is leült.

-Mit tudsz a mágiáról? –kérdezte

-Semmit. Vagyis hogy hét alapvarázslat van, ami mindenkinél más.

-Igen ez így van!

<